Kirándulás a tengerszemhez
Nagyszerű hétvégét tudhatunk magunk mögött. Annak ellenére, hogy még hét közben riogatott minket az időjárás jelentés, esélyessé téve, hogy elmossa az eső, (Istenre bízva magunkat) bátorságot merítve motorral útnak indultunk. Pont ideális hőmérséklet… Mielőtt a pályára mentünk volna megtankoltunk Budapesten, és irány Tiszadob. A pályázás szépségeiről nem tudok nyilatkozni, lévén, hogy megint békésen szenderegtem a hátsó ülésen (nem csekély majdnem 2 órát) egészen a Polgári lehajtóig, ahol ismét tankolnunk kellett. Egy kis lábmozgatás, frissítő üdítő, szendvics és kávé elfogyasztása után megint felpattantunk, és csak élveztem a napsütés melegét. Csukott szemmel nagyokat beleszippantva a levegőbe nem tudtam betelni az akácosok illatával. Felváltva érték érzékszerveimet a pozitív hatások, ahogy kinyitottam a szemem gyönyörködtem az éppen virágzó csipkebokrok szín kavalkádjában. Felváltva követték egymást a fehér-halvány rózsaszín és telített rózsaszínbe boruló bokrok. Elhaladtunk egy tanya mellett, ahol fekete bivalyok pihengettek a réten. Helyenként egy-egy héja vagy sólyom röpködött felettünk át. Újtikoson keresztül haladva egymás után szép sorban villanyoszlopokra fészkükbe telepedett gólyák látványa fogadott minket. Némi kanyargást követően megérkeztünk a Tiszadobi Andrássy- kastélyhoz. Kihámoztuk magunkat, uzsi-tasiból előkerültek a finomságok, irány a park. Ahogy haladunk befelé már látom a kúpos-gömb formára nyírt bukszusokat, köztük terebélyesedő tiszafákat. Hozzá kell érnem tiszafák selymes ágaihoz, ezt nem lehet kihagyni. De hol van a sövény labirintus, meg kell találnom. Ahogy sétálunk a kastély parkban, mesebeli álomként bukkan elénk a kastély épülete. Nagy tornyok, kis tornyok ejtenek ámulatba, a következő pillanatban pedig egy napórát fedezhettünk fel az épület délnyugati köríves oldalán, amire éppen ezer ágra süt a nap. Nem kell sokat bóklásznunk, amikor is az épületet megkerülve elénk tárul a liliom rajzolatú formára kialakított bukszus labirintus. Végre megcsodálhatom élőben is. Ez valami fantasztikus, egy rögtönzött mese születik a képzeletemben, amit Palyának el is kezdtem mondani, ami így hangzik: az itt élő hercegnők éppen a már felnövekedett bokrok közt bujkálva, kuncogással csalogatják magukhoz a hercegeiket. Remélve, hogy a szívük választottja rájuk találva csókkal viszonozzák vonzalmukat. A mese hosszabb volt, mindenesetre Palyában megfogalmazódott a nagy kérdés: Mit csináltak a hercegek? Hát jó kérdés, de én maximum hercegnőül tudok gondolkodni, így a választ nem tudom. Több sem kellett neki, elindította a kamerát, kezembe nyomta és megkért, hogy vegyem fel, amit majd látok. A felvételt látni kellene, vicces mókázással rögtönzött bemutatót tartott, amint mesebeli hercegünk meghódítani igyekszik élete nagy szerelmét. Azt a címet találtam ki rá: Az élet labirintusából újra és újra felbukkan a Hercegem. De a következő pillanatban fekete felhők kerekedtek, a sötétség és a kastély épülete előtt röpködő fekete madarak miatt, olyan volt hirtelen mintha egy kísértet kastély környékére csöppentünk volna. Mielőtt leszakad az ég és bőrig áznánk gyorsan felbaktattunk a domboldalon be az épületbe. Finom illatok vonzottak minket a kávézóba. Széles választék, elfogadható árak, kellemes romantikus hangulat fogadott minket. Teljesen alkalmas a további tervek szövögetéséhez. Következő napra 50 % esélyt jósoltak arra, hogy esni fog, ráadásul nem csekély mennyiségű csapadék, ezért megbeszéltük, hogy még a nap folytatásaként felmászunk a Megyerhegyi tengerszemhez. Kb. 1,5 óra lazítást követően pattantunk újra motorra, eredetileg Tiszadada felé indultunk, de a GPS össze-vissza kanyarogtatott minket. Egyszer csak a Pontonhídnál kötöttünk ki, ami nagyon megtetszett Palyának. Miközben kameráztam az átkelésünket, rettegtem, hogy kiesik egyik kezemből a telefon, a másikból a kesztyűim, illetve a huppanások miatt, szorítottam combommal magam a motorhoz. Hát elég rázós volt, nyekkentem is egy nagyot a végén, de túléltem . Félóra múlva hatalmas két egymással szemben épült kapuszerű építmény közt Szerencsre érkeztünk, pedig nem is arra akartunk menni. Tovább haladva baloldalt egy nagyon impozáns és modern épületre leszek figyelmes, valamilyen templom, mert egy tájékoztató szerint vasárnap 10 órakor lesz Istentisztelet. Aztán megakad a szemem egy plakáton, csoki szobrok. Húúúú!!! ide vissza kell jönni, nem véletlenül hozott minket a GPS errefelé. De most a tengerszem az úti cél. Egy fotó erejéig megállunk a régi cukorgyár kapujánál, aztán gurulunk tovább. Az egyik kanyar után váratlanul a Jurassic parkban éreztem magam. Jobb oldalon fák terebélyesedtek az út szélén, és egy Pteradonon próbált nagy szárnycsapások közepette felemelkedni a magasba az aszfaltról, de a fák miatt csak nehezen sikerült neki. Azt hittem minket próbál megtámadni, majd felocsúdva ijedségemből, végre felfogta az agyam, hogy csak egy gólya volt. Szegény biztos a motorunk kipufogójának hangjától rémülhetett meg, azért kapálózott olyan kétségbe esetten. Épp hogy megnyugodtam, egy legelésző marhacsordát vettünk észre, orrba vágó kijózanító trágyaszag kíséretében. A tábla szerint már csak 20 km és a szállásunkra érkezünk. De jó lesz már, Palya rámutat az égre, ott a távolban már szakad az eső. Rendületlenül haladunk a cél felé, sikerül kikerülnünk a felhőket, és megint szikrázó napsütéses tájra jutottunk. Végre megpillantjuk a vendégházat, szépen parkosított előkerttel, és gondozott udvarral. Kedves fogadtatást követően lecuccolunk, és irány a tengerszem. Egy rövid szakasz után elég rázós köves útra kerültünk. De nem adjuk fel, gurulunk tovább. Majd egy Y elágazásnál biztonságosabbnak tűnik leparkolni, és gyalog folytatjuk tovább. Gyönyörű ez a Tokaji dombság. Hegyes csúcsok emelkednek ki a megművelt szőlő földekből. Olyan mintha megfésülték volna a tájat, a beültetett szőlősorok látványától. Jajj de szépecske, egy zöldtestű, türkizkék fejű kis gyík menekül a bozótosba előlünk. Ahogy kapaszkodunk fel az emelkedőn, kezdünk kifulladni. Végre bejutunk az erdőbe, a lombok hűsítő árnyat adnak. A csendes nyugalmat énekes madarak trillázása szakítja meg. Nem győzök hálát adni Istennek ezért a rengeteg élményért. Átjárja a tüdőnket a friss erdei levegő. És végre meglátjuk a „fényt az alagút végén” helyett a lombos erdő szélen a sziklahasítékot. Aha ez már a tengerszem. Megvilágítja a napsugár a sziklákat, aminek az üregében az összegyűlt esővíz. Hm. hm., egy kicsit csalódott vagyok, a fényképeken gyönyörű kék színű a víz. De ez inkább sáros, barnás. Körbejárjuk a korláttal bekerített sziklahasadékokat, bekukkantunk a kis barlang lyukba, aztán ahogy a kis erdei úton haladunk vissza irányba, egy zizegős hangra leszek figyelmes. Suttogva mutatom Palyának, ott egy csúszó-mászó, nem tudom mi az, de ahogy tekereg, zizeg alatta a falevél. Örülök, hogy most tévedt erre, és sikerült lencsevégre is kapni mielőtt eltűnik a szemünk elöl. Kezd elbújni a nap, ideje visszaindulnunk, nehogy ránk sötétedjen. Már igencsak megéheztünk, jó lenne valami kellemes hangulatú vacsorázó helyet találni. Csalinkázunk Sárospatak utcáin, amikor finom grillezett husi illatát érzem meg. Megyünk az orrunk után . Grill Gödör, vagy másképpen Gödör Sörözőhöz érkezünk. Pozitív élmények: kellemes halk zene, kedves pincér, kiszolgálás rövid időn belül, finom ízletes ételek, pocak tele. És amíg vacsiztunk, kint egy rövid zápor portalanította, frissítette a levegőt. Utána a várkertben egy rövid sétával zártuk a napunkat, megcsodálva a naplementét, ahogy pirosasra festette az eget és kontrasztos színűvé vált a sötét felhőkkel. Kialudtuk magunkat a csendes szállásunkon, és reggel izgatottan indultunk útnak. Hátha megússzuk eső nélkül. Szerencset nem hagyhatjuk ki, megnéztük a Turisztikai központ kiállítását, ahol retro mindenféléket és csokiszobrokat lehet megcsodálni. Időnk véges, de egy ebéd még belefér. Az R27 Pizzéria mellett döntöttünk, és jól sikerült választanunk. Elégedetten indultunk hazafelé, azzal az elhatározással, hogy Szerencsre még mindenképpen visszatérünk, mert nagyon sok minden felkeltette az érdeklődésünket.
Több kép megtekintéséhez látogass el a galériába!
P.Jutka